Az Óbudai Egyetem átvette a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium és az óvodát, általános-, illetve középiskolát is működtető Orchidea Köznevelési Intézmény fenntartói jogait – jelentette be Kovács Levente, az egyetem rektora.
Szakmai és tudományos megfontolások miatt döntöttünk úgy, hogy kezdeményezzük a két közoktatási intézmény működtetésének átvételét
húzta alá Kovács az erről szóló közlemény szerint. A fenntartóváltás révén a közeljövőt érintő gazdasági, technikai és technológiai innovációs kihívásokra is készen állnak majd a diákok, akiknek körében erősíteni szeretnénk a STEM (a természettudományos, a technológiai, a mérnöki tudományos és matematikai) területek népszerűségét.
Az alapítványi fenntartású Óbudai Egyetem (ÓE) az év elején jelentkezett be a budapesti, VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium fenntartásának átvételére, márciusban pedig az egyetem, a tankerület, az önkormányzat, az iskolavezetés és a szülői munkaközösség képviselői egyeztettek egymással. A váltást április közepén szavazta meg a gimnázium szülői munkaközössége és diákönkormányzata.
Az egyetem olyan oktatási modell megvalósítását tűzte ki célul, amely segíti a felső- és közoktatás átjárhatóságát a minél magasabb színvonalú műszaki képzés erősítése érdekében. A rektor szerint a fenntartó változása egyszerre jelent biztonságot – hiszen az eddigi feltételek továbbra is adottak lesznek –, illetve kínál új lehetőségeket az egyetem szakmai műhelyeinek, oktatói tudásbázisának és eszközeinek köszönhetően.
Célunk, hogy könnyítsük az egyetemi életbe való átmenetet, ami már középtávon csökkentheti a lemorzsolódást is. A képzési portfólió bővítése egyszerre szolgálja a köznevelésben résztvevő diákok, valamint az innováció iránti fogékonyságot egyre inkább támogatni kívánó ÓE érdekeit is,
mondta a rektor. Hozzátette, a szülők, diákok és pedagógusok jogai semmilyen módon nem csorbulnak és az eddigi tanulói szerződések, beleértve az ösztöndíjkedvezményeket is, jogfolytonosan élnek tovább. Az iskolák önálló jogi személyként megőrzik autonómiájukat, pedagógiai programjukat töretlenül viszik tovább azoknak a tanároknak és munkatársaknak a teljes körével, akik a fenntartóváltáskor az intézmény és alapítvány közösségét alkotják.