Belföld

Lecsavarozták a 60-as táblát, mert hétvégén disznótor volt, és kellett az üstre fedőnek

Debreceni Törvényszék
Debreceni Törvényszék

Jogerős ítéletet hozott a Püspökladányi Járásbíróság annak a két férfinek az ügyében, akik veszélyeztették a közlekedés biztonságát azzal, hogy leszereltek egy közlekedési jelzőtáblát a 4211-es út mellett Debrecen és Hosszúhát között.

A két férfira közérdekű munka büntetést kért márciusban az ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy  a két férfi tavaly november 12-én Debrecenből Hosszúhátra ment kocsival a munkájuk során. Miután végeztek a melóval visszaindultak Debrecenbe, amely során az elsőrendű vádlott jelezte a sofőrnek, hogy álljon meg a „60 km/h” sebességkorlátozó jelzőtábla mellett, mert hétvégén disznótor lesz és szüksége van a táblára üsttető gyanánt.

A sofőr eleget tett a kérésének és megállt a 4211-es számú út szélén. Ezt követően kiszálltak a járműből, majd amíg egyikük az oszlopot fogta, addig a másik férfi lecsavarozta a jelzőtáblát. Ezt követően pedig tovább folytatták az útjukat Debrecen felé. A bűncselekményt az egyik cég kameráján keresztül látták az ott dolgozók, és értesítették a rendőrséget.

A rendőrök azonosították az elkövetőek, akiket telefonon utolértek és felhívták őket arra, hogy forduljanak vissza a táblával együtt. Ők  eleget tettek a felszólításnak, és a helyszínen visszaadták a táblát, amit az elsőrendű vádlott vissza is szerelt a helyére.

A bűncselekmény helyszínén a megengedett legnagyobb haladási sebesség 60 km/h. Az elsőrendű vádlott a közúti jelzőtábla eltávolításával – melyhez a másodrendű vádlott szándékosan segítséget nyújtott – más vagy mások életét vagy testi épségét, a közúti közlekedés biztonságát veszélyeztette.

A bíróság az elsőrendű vádlottra 100, míg a bűnsegéd társára 80 óra közérdekű munka büntetést szabott ki a büntetővégzésében. Egyikük azonban tárgyalás tartását kérte a személyi körülményei miatt.

A férfi nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, csupán a személyi körülményeire tekintettel kérte a bíróságot, hogy közérdekű munka büntetés helyett pénzbüntetést szabjanak ki rá. Az ügyben eljáró bíró mérlegelte a vádlott által előadottakat, majd vele szemben 150 ezres pénzbüntetést szabott ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik