Belföld

Hátba lőttek egy 70 éves férfit Kiskunfélegyházán, hogy megszerezzék a disznóját

police.hu
police.hu

Őrizetbe vettek egy 26 és egy 32 éves férfit a rendőrök, akik a gyanú szerint légpuskával hátba lőttek egy 70 éves embert, hogy megszerezzék a disznóját.

A  Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az egyedül élő férfi arra ébredt fel hétfőn hajnalban, hogy ugatnak a kutyái. Felkapcsolta a kerti lámpát, majd kiment az udvarra, hogy megnézze minden rendben van-e a ház körül

Legnagyobb meglepetésére szabadon találta a disznóit, ami azért volt különös, mert bezárta őket az ólba, amikor beesteledett. Az is feltűnt neki, hogy egyikük hiányzik, ezért keresni kezdte volna, de hirtelen éles fájdalmat érzett a derekában, később kiderült, valaki meglőtte egy légpuskával.

Az idős férfi bemenekült a házba, majd újabb lövés dördült. Ez azonban már csak a bejárati ajtót találta el, aminek kitört az üvege. A férfi rémülten rohant a telefonhoz, és bejelentette a történteket a rendőrségen. Eközben attól rettegett, hogy támadói utánamennek, de szerencsére hamar érkezett a segítség, a rablók pedig inkább kereket oldottak.

police.hu

A kiskunfélegyházi nyomozók az elkövetők mielőbbi kézre kerítése érdekében adatgyűjtésbe kezdtek és helyszíni szemlét tartottak. Megállapították, hogy a tulajdonos valóban bezárta a disznóit, ám valaki levágta az ajtóról a láncot.

A kiszemelt állatot takarmánnyal elcsalogatták, majd amikor a tulaj kiment a házból, rálőttek. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A nyomozók rövid idő alatt azonosították és elfogták a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítható 26 és 33 éves férfit.

Az egyenruhások megtalálták a kocát, majd visszaadták a tulajdonosának. Az elkövetőknél kutatást tartottak, előkerült a légpuska is, amit lefoglalták a nyomozók. A két férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik