Ledöntötték a Vác fölött magasodó Látó-hegyen található fakeresztet, majd megpróbálták fűrésszel feldarabolni – írta a Turista Magazin egy közösségi médiában megjelent pénteki poszt alapján. A Látó-hegyi fakeresztet annak ledöntése után – az erről szóló bejegyzések szerint – ülőkének rakták össze egy kisebb tűz köré. A 4 méter magas feszületet a Szentimrevárosi Egyesület állította még 2001-ben Szent Margit tiszteletére.
Nem ez az első fakereszt Pest megyében, amit az utóbbi időben ismeretlenek ledöntöttek. Egy hete a 24.hu is megírta, hogy korábban valakik megrongálták a Budai hegységben elhelyezkedő Nagy-Szénás hegy tetején álló fakeresztet is. A bejegyzések arról szóltak, hogy „vandálok ledöntötték a keresztet és tábortüzet csináltak belőle”. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője akkor lapunk kérdésére nem tudta megerősíteni, hogy a Nagy-Szénás fakeresztjét bárki felgyújtotta volna, azt azonban közölte, hogy a rongálás – a hírektől eltérően – nem az augusztus 20-i nemzeti ünnep idején történt, hiszen a romokat már augusztus 19-én felfedezték.
Menczer Tamás külügyi államtitkár, aki Nagykovácsi környékének egyéni országgyűlési képviselője is egyben, a Nagy-Szénás hegyi fakereszttel összefüggésben pár napja úgy nyilatkozott:
Ha rajtam múlik, az elégetett kereszt helyén újra keresztet fogunk építeni.
Nagykovácsiban gyűjtést is indítottak a kereszt helyreállítására. Szemesy Barbara alpolgármester Nagy-Szénás fakeresztjének megrongálása kapcsán a Telex kérdésre ugyanakkor úgy nyilatkozott, először kiderítik, mi történt, csak azután döntenek arról, mi legyen, illetve, ha bármi épül, az, a természetvédelmi hatóságok engedélye alapján fog épülni.
A Látó-hegyi kereszt, melynek ledöntésére utóbb derült fény, a KDNP-s Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes választási körzetében, Pest megye negyedik egyéni választókerületében található.
Augusztus 24-én éjszaka a Margit híd északi oldalán törtek le hat kőkeresztet. A rongálást elkövető fiatalok később feladták magukat a rendőrségen, és ittassággal magyarázták tettüket.