Belföld

Három hónappal meghosszabbították az angyalföldi gyilkos letartóztatását

police.hu
police.hu

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a T. Róbert Dánielnek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy július 13-án éjjel megverte, majd halálra szurkálta a 27 éves barátnőjét, M. Petrát Angyalföldön – tudta meg a 24.hu.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítására, mert a terhelt eljárásban való jelenléte továbbra is csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható.

A bíróság egyetértett ezzel, és november 21. napjáig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

– tette hozzá az ügyész.

Az Olaszországból bő fél évvel ezelőtt hazaköltöző fiatal nőt július közepén találták holtan egy Véső utcai lakásban. A rendőrség ötnapos hajtóvadászat után, a Római-parton fogta el az emberölés bűntettével gyanúsított férfit, aki az Északi vasúti összekötő hídig menekült a tette után, mert öngyilkos akart lenni. Ezt végül nem tette végül meg, és egy környéken lévő romos épületben bujkált az elfogásáig.

Mihádák Zoltán / MTI

Később kiderült, hogy T. Róbert Dániel már évek óta nem az állandó lakóhelyén, hanem albérletben élt. Rendszeres jövedelme nem volt, és az ismerőseitől kapott kölcsönökből élt, és jelentős hiteltartozása is van.

Kapcsolódó
Videón, ahogy elfogták a barátnőjét halálra szurkáló T. Róbertet a Rómain
Tényfeltáró beismerő vallomást tett a barátnőjét Angyalföldön halálra szurkáló férfi.

A búcsúlevelet is író férfi teljes körű beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. Vallomása szerint kiszaladt a házból az utcára a tette után, de amikor észrevette, hogy esik az eső, visszament egy esernyőért oda, ahol a halott nő feküdt.

Értesüléseink szerint azt mondta, hogy nem adott kellő szabadságot a lánynak a kapcsolatában, és állítása szerint nem a lány, hanem ő akart szakítani Petrával. T. Róbert Dániel akár 15 évet is kaphat, ha bebizonyosodik a bűnössége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik