Belföld

Elfogták Óbudán a barátnője meggyilkolásával gyanúsított T. Róbert Dánielt

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Ötnapos hajtóvadászat után elfogták a barátnője meggyilkolásával gyanúsított T. Róbert Dánielt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 35 éves férfit kedden 12 óra 50 perckor kapták el Óbudán.

A 27 éves nő holttestére július 13-án éjjel találtak rá a XIII. kerületi Véső utca egyik lakásban. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a feltételezett elkövető ellen, aki féltékenységből végezhetett a párjával, akivel két hónapja voltak együtt. Sajtóhírek szerint a férfi megverte a nőt, majd felkapott egy kést, amivel összeszurkálta, utána pedig – bár a rendőrséget ő értesítette – elmenekült a helyszínről.

T. Róbert Dánielt, aki a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség iratkezelési osztályán dolgozott, a III. kerületben kapták el, az elszámoltatása jelenleg is tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik