Belföld

Hirtelen jelentősen megugrott a lakásbiztosítások száma

Jelentősen, éves összevetésben 26 százalékkal nőtt az augusztus első felében megkötött lakásbiztosítások száma, egyebek mellett a felsőoktatási tanévet megelőző albérletszezon és a hónap eleji viharkárok miatt, közölte a Netrisk.hu az MTI-vel hétfőn, saját adatai alapján. A biztosítási portál jelezte:

az augusztus első két hetében megkötött lakásbiztosítások átlagdíja meghaladta a 36 ezer forintot, ami 11 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

A legnagyobb egyetemi városokat vizsgálva kiderült, hogy a budapesti ingatlanokra kötött lakásbiztosítások száma 25 százalékkal nőtt, az egy évre vetített átlagdíj pedig 12 százalékkal 36 ezer forint fölé emelkedett. Győrben, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben és Pécsen a megkötött lakásbiztosítások száma 17 százalékkal emelkedett, az átlagdíj pedig 12 százalékkal 31 ezer forint fölé nőtt.

Augusztusban a kizárólag ingóságokra kötött lakásbiztosításoknál az átlagdíj 9600 forintot tett ki, a kizárólag ingatlanra vonatkozó biztosításoknál pedig 28 500 forint volt az átlagos összeg, közölték.

A Netrisk szakemberei arra számítanak, hogy a megkötött biztosítások száma augusztus végéig tovább emelkedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik