Belföld

HVG: milliárdos kár keletkezhetett az ünnepi légi parádén madárral ütköző Airbus szállítógépen

MTI
MTI

Megsérült az augusztus 20-ai légi parádé idején a Külgazdasági és Külügyminisztérium szállítógépe. Ahogy arról a 24.hu is beszámolt, a 17 milliárd forintért vásárolt állami gépen az egyik hajtóműben olyan súlyos károsodást találtak a vasárnapi repülés után, hogy a gép egy időre hangárba került. Megsérültek a hajtóműlapátok, és talán kárt szenvedett a hajtómű belső szerkezete is. Az üzemeltető WizzAir közlése szerint az Airbus A330-as repülőgép egy madárral ütközött.

A hvg.hu-hoz olyan információk jutottak el, hogy

a hajtómű sérülései igen komolyak, ami hosszadalmas és legfőképpen drága, akár milliárdos nagyságrendű összegbe kerülő javítást valószínűsített.

Az esetről megkérdezték a külügyet, ők azonban nem közöltek a javítás költségéről részleteket, csak azt, hogy a sérüléseket szakemberek bevonásával végzik, illetőleg, hogy a tervek szerint jövő hétre már újra repülhet a gép.

Egyáltalán nem mindegy, hogy a tehergép mennyit vesztegel a földön. A javítás költségét ugyan a biztosító fizeti, de a gép átmenetileg nem termel pénzt, mivel kiesik a piaci teherszállítás.

Az A330-as szállítógépet a koronavírus-járvány idején, 2020-ban vásárolta meg a Szijjártó Péter vezette KKM a Qatar Airwaystől. A tulajdonosi jogokat később a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kapta meg, a közös üzemeltetésről pedig a Wizz Airrel kötöttek megállapodást.

A gépről kezdetben olyan hírek jelentek meg, hogy nem lehet gazdaságos a működtetése, a Külügyminisztérium márciusban azonban már azt állította, hogy 2022 végéig összesen 5,8 milliárd forint bevételt termelt a szállítmányozás. A gép üzemeltetése 4,2 milliárd forintba került, a valós nyereség pedig a tárca szerint 1,6 milliárd volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik