Belföld

Ungár Péter: Az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti a Momentum augusztus 20-i molinója

Momentum Mozgalom / Facebook
Momentum Mozgalom / Facebook

Az, hogy a Momentum Mozgalom szerint nem szabad augusztus 20-án fogadni Törökország frissen megválasztott elnökét, mert 150 évig Ottomán megszállás alatt éltünk olyan blődség, amely az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti

– írta Ungár Péter Facebook-oldalán, miután a Momentum aktivistái augusztus 20-án a Lánchíd budai hídfőjéhez, az Alagút fölé feszítettek ki egy molinót, amelyen azt állt: „150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, Orbán a legnagyobb nemzeti ünnepünkre hívta meg Erdogant. Szégyen!”

„Viccesen megjegyezhetném, javaslom, hogy ne legyenek elnöki szintű találkozók Olaszországgal Isonzó miatt, de ennél szomorúbb a helyzet”, tette hozzá Ungár. Az LMP társelnöke szerint „azok a kritikák, amelyeket a többi ellenzéki párt fogalmazott meg, mely szerint Erdogan elnök olyan emberjogi helyzetet teremtett Törökországban, amely miatt nem szabadna fogadni eggyel érthetőbb álláspont, mégis véleményem szerint teljesen figyelmen kívül hagyja azt, ahogy a világ működik”.

Törökország egy rettentő fontos ország, a NATO-ban szövetségesünk. Mindenki folytat magas szintű diplomácia kapcsolatokat Törökországgal. Újraválasztása után Erdogan elnököt a szocdem-zöld-liberális kormányt vezető német kancellár is fogadni fogja. Nem baj, ha valakik a nyugatot másolják, csak akkor nem ártana a nyugati híreket elolvasni

– írta.

Ungár végül leszögezte: „Magyarország jobb ellenzéket érdemel, a két láb, jó négy láb rossz kinyilatkoztatások senkinek sem segítenek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik