Belföld

Legnagyobb európai gyárát építi Kaposváron egy kínai cég

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Legnagyobb európai gyárát építi Kaposváron a kínai Jiecang Linear Motion Technology – jelentették be a cég vezetői hétfőn a somogyi megyeszékhelyen. A Sonline című, kormányközeli megyei lap azt írja: az építkezés a tervek szerint idén novemberben kezdődik, és 2024 végére fejezik be.

Az MTI szerint a kaposvári üzem több mint 60 millió euróból, vagyis 22,8 milliárd forintból épül meg, és a jövő év végéig megkezdi tevékenységét. Ez lesz egyúttal a kínai cég európai logisztikai központja is.

Szun Hunkuang, a magyarországi projekt vezetője azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a beruházást két ütemben valósítják meg. Éves szinten 80 millió eurós árbevételt terveznek, több mint 200 munkahelyet teremtve ezzel.

Hu Zsencsang, a vállalat elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az európai piacban óriási növekedési potenciált lát. Miután Magyarország a kontinens közepén helyezkedik el, és jók a közlekedési adottságai, itt alapítanak gyárat az Egyesült Államok és Malajzia után – tette hozzá. A vezérigazgató kiemelte azt is, hogy a magyar-kínai kapcsolat hosszú távon jól működik és bizalomra épül.

„Az északi ipari park első gyára leszünk, szeretnénk mintaprojekt lenni és célunk a helyi kultúra tisztelete mellett a kaposvári gazdaságot fejlesszük” – idézte a lap a vállalt elnök-vezérigazgatóját. Szerinte mind a malajziai, mind az amerikai kormány elismeréssel díjazta a kínai Jiecang Linear Motion Technology környezetbarát gyárak működését.

Ami a kaposvári polgárok gyarapodását segíti, az ünnep a mi közösségünk számára és ez a mai nap egy ilyen, hiszen kínai partnereink a mi érdekünkben fognak dolgozni

– fogalmazott az eseményen Szita Károly, Kaposvár polgármestere, aki hozzátette: a város célja, hogy mindenki dolgozhasson versenyképes fizetésért a városban és térségében. Szita elárulta azt is, hogy a kaposvári ipari park „első fecskéje”, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó kínai vállalt tíz hektáron végi el beruházását.

A Jiecang Linear Motion Technology a megyei lap szerint intelligens mozgásmegoldásokat fog gyártani irodákba, orvosi ellátásba és okos otthonokba. A vállalat világvezető a maga 450 millió eurós árbevételével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik