Belföld

Megölte a testvérét egy férfi Tápiószelén

Szombat este érkezett a bejelentés a rendőrséghez, miszerint egy tápiószelei háznál egy férfit megszúrt a rokona, írja a police.hu. Az 58 éves sértett belehalt sérüléseibe.

A rendőrség adatai szerint a testvérek – a sértett kiskorú gyermekével együtt – évek óta egy fedél alatt éltek a házban, veszekedéseik, mondhatni, mindennaposak voltak. Így volt ez a végzetes estén is, amikor a ház udvarán történt szóváltásuk közben a 60 éves M. József egy konyhakéssel, több alkalommal megszúrta testvérét.

A rendőri egységek percek alatt a helyszínre értek, az elkövető azonban bezárkózott, és többszöri felszólításra sem jött ki a házból, ezért a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének intézkedését kérték.

A férfit elfogták, könnyebb sérüléseit ellátták, majd rendőri kísérettel kórházba, onnan pedig a Nagykátai Rendőrkapitányságra vitték.

A gyanúsított kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondása szerint az öccsével régóta tartó rossz viszonya, a pénztelenség és testvére alkoholista életmódja vezetett a tragédiához.

Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének gyanúja miatt folytatja az eljárást, kezdeményezték letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik