Piacvezető vállaltként felelősségteljes példamutatás
A diszkontáruház alapelveihez hűen továbbra is a vásárlók érdekeit tartja szem előtt. Széles, kiváló minőségű, kedvező ár-érték arányú kínálata mellett ezért számos egyéb módon is igyekszik támogatni vásárlóit abban, hogy a jövőben is a lehető legkedvezőbb áron intézhessék a bevásárlást.
Amit biztosan megkapunk a Lidl-től, hogy az árstop kivezetése után is megmarad a „Többet adunk” akció és a tartós árcsökkentési program is.
A vállalat az árképzés során a törvényi előírásokat maximálisan betartja. „Többet adunk” akciójával pedig továbbra is az előírásoknál kedvezőbb árakkal várja a vásárlókat. A kötelező 15 százalékos árcsökkentés helyett akár 50 százalékkal mérsékeli egyes termékek árait. Az akciós árpolitika részeként így hétről-hétre újabb terméket vásárolhatunk meg olcsóbban.
Bizonyítottan a vásárló a legfontosabb!
Az idei évben a Lidl, a beszerzési árak emelkedése ellenére, a csökkentett árrés és haszon mellett is kitartott a vásárlói érdekei mellett. A vállalat nyilvános beszámolóiból az is egyértelműen kiderül, hogy az áruházlánc kevésbé hárította át a háború, valamint az energia árak emelkedéséből fakadó többletköltségeket a fogyasztóira, ezzel is védve az érdekeiket.
Lidl elsők között döntött úgy az év elején, hogy folyamatos és tartós árcsökkentésbe kezd. A beszerzési árak csökkenéséből adódó, valamint azon is túlmutató árelőny azonnali továbbadásával júliusig több mint 500 termék árát mérsékelte. A tartós árcsökkentési program, az árstop kivezetése után is folytatódik!
A kormányrendeletben előírt 15 százalékos kötelező akciók keretében is többet adott a vásárlóinak. A kedvezmények mértéke már a kezdetektől 20-50 százalék között alakult, és ezt a programot is tovább folytatja a vállalat, hogy segítse vásárlóit a háztartási kiadások optimalizálásban.
Tudatos vásárlás a Lidl segítségével
A vállalat nem csak beszerzési stratégiájával segíti a családokat, hanem számos további eszközzel is támogatja a vásárlókat az élelmiszerre fordítható költségkeret tudatos beosztásában.
A méltán népszerű Lidl Plus applikáció segítségével a vásárlók hetente 10-12 kedvezményre jogosító kupont és egyéb kedvezményeket is felhasználhatnak a vásárlásokhoz. Az appban érhetőek el az akciós újságok is, amelyek segítségével megtervezhetőek a vásárlások, és a lehető legjobb áron pakolhatjuk tele a kosarunkat.
Spórolási tippekkel és remek receptekkel is hozzájárul a Lidl ahhoz, hogy tényleg gazdaságosan költsük el a konyhapénzünket.
További megtakarítások érhetők el, ha a „Mentsük meg” csomagokat választjuk. A 3,5 kg-os egységcsomagokban vegyesen összeállított külsőleg már nem tökéletes, de még fogyasztható gyümölcsök és zöldségek kedvezményes, mindösszesen 399 forintos áron vásárolhatóak meg. Az áruházlánc most tovább bővíti élelmiszermentő akcióját a pékárukkal, így az előző napi értékesítésből megmaradt, de még fogyasztható 2 és 5 darabos egységcsomagba összeállított édes és sós pékárukhoz mostantól féláron lehet hozzájutni.