Belföld

Videó: Székekkel estek egymásnak egy józsefvárosi sörözőben

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a két férfival szemben, akik tavaly februárban megvertek két másik vendéget az egyik józsefvárosi sörözőben. Az egyik áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A két vendég a sörözőben italozott. Egyikük törzsvendégként a pultnál ülve meccset nézett, a másik terhelt pedig az egyik asztalánál ült a barátjával. Egy másik asztalnál italozott és beszélgetett a két későbbi áldozat is, akik az este folyamán szóváltásba keveredtek az asztalnál ülő vádlottal és annak barátjával.

A  Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a szóváltás addig fajult, hogy a vádlott felállt az asztaltól, majd felvett egy széket és azt az egyik vendég feje irányába lendítette, de az mindkét kezét maga elé tartva védekezett, majd rámarkolt a szék lábára, hogy megakadályozza a további támadást. A másik sértett mindeközben a támadó háta mögött állt, és onnan igyekezett őt visszahúzni, így végül sikerült a széket kivenniük a kezéből.

A történteket eddig a pult mellől figyelő másik vádlott ekkor szitkozódva odament hozzájuk, és megpróbálta elvenni a sértettől a széket, de azt a férfi erősen fogta és nem engedte el, miközben próbálta a vádlottat nyugalomra inteni. Ekkor azonban a vádlott többször is fejbe vágta ököllel, aki eközben folyamatosan hátrált és próbált védekezni.

A másik áldozat ekkor megpróbálta hátulról lefogni a támadót, aminek következtében mindketten egyensúlyukat vesztették és elestek. A székes támadó ekkor felkapott egy másik széket is, és azzal a mellette álló sértett fejére sújtott, aminek hatására ő is a földre zuhant.

Ezzel egyidejűleg a másik elkövető tovább bántalmazta a vele együtt földre került áldozatát, a vádlott-társa pedig a kezében tartott székkel ezt a férfit is fejbe vágta. Az egyik áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett, az életét kizárólag a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. A súlyos sérülések kialakulásának reális lehetősége a másik áldozat esetében is fennállt, annak elmaradása a véletlennek volt köszönhető.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt két elkövetőre.

Olvasói sztorik