Belföld

Meghalt a budai villamos felújítását végző egyik munkás

“A hűvösvölgyi villamosvonal jelenleg zajló felújítását a BKV Zrt. szerződéses partnere végzi. Az augusztus 11-én történt baleset következtében sajnálatos módon elhalálozott a vállalkozó egyik munkatársa” – írta közleményében a társaság, amely együttérzését és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

Felelős munkáltatóként a BKV Zrt. elsődleges célja munkatársaink és utasaink biztonságának megőrzése, a megfelelő munkakörülmények biztosításával és a vonatkozó balesetvédelmi szabályok betartásával. Ugyanezeknek a céloknak az érvényesítését szerződéses partnereinktől is elvárjuk

– tették hozzá.

Frissítünk!

Az RTL Klub Híradójából az derült ki, hogy egy tolató markológép gyűrt maga alá egy 51 éves munkást péntek délután Budapesten, a Hűvösvölgyi úti villamospálya felújításán. A kivitelező cég műszaki vezetője azt mondta, két alvállalkozójuk épp egy tartóoszlopnál dolgozott, amikor egyikük, a helyszínt biztosító munkás valahogy a munkagép alá esett. Kollégái hiába próbálták újraéleszteni, a helyszínen meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik