Belföld

Négy évet kértek az egri plázából hétmilliót zsákmányoló tolvajra – videóval

Ügyészség / Facebook
Ügyészség / Facebook

Vádat emelt az Egri Járási Ügyészség azzal a besurranó tolvajjal szemben, aki az egri pláza több boltjába is bement májusban azért, hogy pénzt lopjon.

A Heves Vármegyei Főügyészség közleménye szerint eltávolította a zsanérszögeket két üzlet ajtajáról, majd az ajtókat a helyükről leemelve bejutott a helyiségekbe. A férfi az első üzletből üres kézzel távozott, de nem hagyott fel a szándékával.

A második boltban már sikerrel járt, és egy tálcát vett magához a benne lévő aprópénzzel együtt, majd távozni akart, azonban meggondolta magát, így a tálcát visszavitte.

Ezt követően az üzlet irodahelyiségében kutakodott, melynek eredményeképpen magához vett egy ajándéktasakot a benne lévő legalább 7 millió 314 ezer forint készpénzzel együtt. A kár jelentős része megtérült, mert a nyomozó hatóság több mint 7 millió forintot visszaadott az áldozatnak.

A járási ügyészség a tolvajt kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette kísérletével, valamint jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja.

Az ügyészség 4 év szabadságvesztést és 5 év közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást kért a férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére azzal, hogy a korábbi egy év felfüggesztett fogházbüntetését is rendeljék el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik