Belföld

Már nem a XIII. kerület a legkeresettebb a budapesti ingatlanpiacon

A főváros II. kerülete júniusban idén már másodszor lett az érdeklődők által megjelölt legkeresettebb terület, a XI. kerület pedig szintén másodszor lett a második a Duna House ügyfelei között végzett felmérés alapján, írja az MTI.

A két budai kerület ezzel maga mögé utasította a keresettségben csúcstartó XIII. kerületet, illetve a befektetők által kedvelt VI. és VII. kerületet is, hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő.

A fővárosban a budai ingatlanokat, valamint a szűken vett pesti belváros lakásait kínálják a legmagasabb négyzetméterárakon. Utoljára 2020 végén, a pandémia időszakában fordult elő, hogy az érdeklődők által előnyben részesített kerületek közül az első háromból kettő a zöldebb budai területeken helyezkedjen el, jelezte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

A közlemény szerint a XI. kerület változatos és megfizethetőbb ingatlankínálata szélesebb vevői réteget vonz, itt az átlagos négyzetméterár 988 ezer forint, az ingatlanvásárlásra fordított összeg pedig meghaladja a 62 millió forintot, amiért átlagosan 63 négyzetméteres lakásokat vásárolhatnak a vevők. Új ingatlanokat is kínál Újbuda, megközelítőleg 3000 lakás szerepelt a 2023 második negyedévben meghirdetett projektek kínálatában.

A kerület újépítésű ingatlanjai 1,5 millió forintos átlagos négyzetméteráron keltek el az elmúlt negyedévben.

A XI. kerületben stagnáltak az ingatlanárak a tavalyihoz viszonyítva, a II. kerületben viszont a Duna House értékesítési adatai alapján a tavalyi átlagnál 24 százalékkal magasabb, 1,2 millió forintos átlagos négyzetméteráron lehetett ingatlant vásárolni idén. Az ügyfelek átlagosan 112 millió forintot költöttek ingatlanra a kerületben, amiért csaknem 90 négyzetméteres otthonokat kaptak. Panellakás nem, csúsztatott zsalus szerkezetű ingatlan pedig csak kis számban található itt az eladó ingatlanok között, a téglaépítésűek dominálnak.

Budapesti új lakásért az idei év második negyedévében egyik kerületben sem kértek többet, mint a II. kerületben, ahol már 2,5 millió forintnál is magasabb árat kell fizetni egy új lakás négyzetméteréért. Az egyik legkevesebb, 100 alatti darabszámban hirdettek meg a fejlesztők lakásokat ebben a városrészben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik