Belföld

Vihar: délutánra állhat helyre a vonatközlekedés Miskolc és Eger felé

A menetrendszerű vonatközlekedés a szombat délutáni órákban állhat helyre Budapest-Miskolc, illetve az egri vonalon, ahol a vihar miatt korábban 60-180 perces késések is előfordultak – közölte a Mávinform az MTI-vel.

A közlemény szerint a Budapest-Miskolc vonalon már csökkennek a késések, és az InterCity, valamint az InterRégió vonatokat is minél előbb szeretnék visszahelyezni a menetrendbe.

A gödöllői S80-as vonatok elindulnak a Keleti pályaudvarról, illetve Gödöllőről is újraindulnak fokozatosan az S80-as vonatok. Az InterCity vonatokat még helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetik az utazók – jelezték.

Közölték azt is, hogy a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon 20-30 perc késéssel közlekednek a vonatok, mivel a szakemberek még dolgoznak a hajnali viharkárok felszámolásán; a munka 7-8 órát is igénybe vehet.

Ezt azt jelenti, hogy szombaton késésekkel és korlátozásokkal, várhatóan járatkimaradásokkal is számolni kell az utasoknak – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik