Belföld

Vízumügy: meglepte a kormányt az amerikai szigor

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A Magyar Nemzet szerint Pressman nagykövet miatt nem született megegyezés.

Az Orbán-kormányt meglepte az amerikai vízummentességi rendszer szigorítása, az ügyben látszólag jól haladtak az egyeztetések addig, amíg a nagykövet nem lépett közbe. A Magyar Nemzet –névtelenséget kérő informátoraira hivatkozva – azt állítjaDavid Pressman felelős azért, hogy Washington bekeményített a kényes ügyben.

Az amerikaiak kezdetben az összes kettős állampolgár adatait kérték, majd visszakoztak. A lap egyik forrása cáfolta, hogy nem működtek együtt az amerikaiakkal, szerinte eseti megkeresésre 80-85 ember adatait egyeztették, tárgyalások folytak, amit azonban megakasztott a nagykövet, aki hiába szeretne bejutni Orbán Viktor kormányfőhöz.

A Magyar Nemzet szerint David Pressman a politikai feszültségeket inkább gerjeszti az  elsimításuk helyett, így akár még a jelenleginél is lehet rosszabb a helyzet. A lap forrásai azt remélik, a mostani szankció csak átmeneti. A rémkép a 2009 előtti vízumkényszer visszaállítása, amit a lap szerint a magyar diplomácia meg akar előzni, mert akkor válaszlépésra kényszerülne, ami tovább távolítaná egymástól a feleket.

Noha a kormánylap a nagykövetet Joe Biden embereként írja körül, az Egyesült Államok a határon túli magyarok adatait már Donald Trump idején kérte, jóideje nehezményezi, hogy csalnak az egyszerűsített honosítással, ami számára biztonsági kockázatot jelent. Novák Katalin államfő a jogsértés miatt éppen most fosztott meg 12 kárpátaljait az  állampolgárságától.

Kapcsolódó
Miért szigorított valójában az Egyesült Államok a magyarok vízummentességén?
Az Egyesült Államok szerint csaltak az egyszerűsített honosítással, ami biztonsági kockázatot jelent. A magyar kormány viszont arra hivatkozik, hogy az amerikaiak határon túli magyarok adatait kérték. Igaz, eredetileg nem Joe Biden, hanem még Donald Trump.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik