Belföld

Megkéselték a biztonságiak főnökét a vásárosnaményi fesztiválon, a vádlottak állítják, hogy ők csak védekeztek

Getty Images
Getty Images

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azzal a két rokoni kapcsolatban lévő testvérpárral szemben, akik egy évvel ezelőtt előbb összevertek egy embert, majd egyikük hasba szúrta a biztonságiak főnökét a vásárosnaményi fesztiválon.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a biztonsági őrök vezetőjét hasba szúró férfire hat évet, a társaira pedig másfél és két és fél év közötti büntetéseket kért az ügyészség előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint az unokatestvérek a barátnőikkel voltak a Tisza-parti üdülőterületen lévő szórakozóhelyen, ahol egy fesztivált rendeztek több száz résztvevővel. A rendezvény biztosítását egy kft. végezte 11 biztonsági őrrel és egy vezetővel.

Kapcsolódó
Hasba szúrták a biztonsági őrt egy vásárosnaményi szórakozóhelyen
Súlyos sérülésekkel vitték kórházba a 29 éves őrt.

A férfiak éjfél körül szóváltásba keveredtek egyikőjük korábbi haragosával, akit leütöttek, majd többször is megütötték és megrugdosták, amikor már a földön feküdt. A megtámadott elszaladt a helyszínről, és beszámolt barátainak a verésről, majd velük visszament. A sértett két társa számon kérte a támadókon a verést, akik ezt nem tagadták, sőt hárman kést vettek elő, és azzal fenyegették a sértettet és a neki segítő tanúkat.

A balhét észlelték a biztonsági őrök, akik értesítették a vezetőjüket. A biztonsági őrök a vitatkozó feleket felszólították a szórakozóhely elhagyására, majd megpróbálták őket a kerítésen kívülre tolni. A rendezvényről kiszorított rokonok azt kiabálták a biztonsági őrök vezetőjének, hogy őt megölik.

Az őrök vezetője közelebb lépett az elkövetőkhöz, ekkor egyikük hasba szúrta egy zsebkéssel.. Az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ügyész elmondta még, hogy a vádlottak azt állították a vallomásaikban, hogy a biztonsági őrök támadtak rájuk, és ők csak védekeztek. A szúrás pedig úgy történt, hogy valaki a vádlott kezébe adta a kést, és ő védekezés közben megszúrta az őrök parancsnokát.

Az ügyészség garázdaság bűntette, illetve a biztonsági őrt hasba szúró férfit pedig életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé. A késelőre hat, a három rokonára pedig másfél és két és fél év közötti büntetéseket kértek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik