Belföld

Vádemelés jöhet a betegét fogdosó orvos ügyében

Vádemelés jöhet abban az ügyben, amelynek során egy beteget fogdosó orvos ellen indult nyomozás – közölte a honlapján a rendőrség.

Az adatok szerint egy nő 2021. július 21-én lábzsibbadása és a lábában lévő bizsergő érzés miatt elment egy fővárosi szakorvosi rendelőbe, ahol a rendelő háziorvosi ügyeletén lévő orvosnak elmondta a panaszait.

A doktor, miután a panaszokat meghallgatta, megkérte a nőt, hogy feküdjön fel a kezelőágyra, majd vizsgálat helyett orvosi hivatásából eredő hatalmi helyzetével visszaélve fogdosni kezdte. A sértett ennek ellenállt, mire az orvos jelezte, hogy a vizsgálatot befejezte, és ellátás nélkül hazaküldte a nőt, aki panasszal élt a történtek miatt a betegjogi képviselőnél.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának nyomozói az eset miatt büntetőeljárást indítottak, amely során a jemeni állampolgárságú orvost szexuális kényszerítés bűntett és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe is vették. Az is kiderült, hogy a férfinak 2020. január 1. óta nem volt érvényes praxisengedélye.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik