A fővárosi használtcikk piac múltja egészen az 1800-as évek elejére nyúlik vissza. Különböző források szerint akkoriban a mostani Magyar Állami Operaház területén tartották a zsibvásárokat, de hivatalosan csak 1897-ben, a józsefvárosi Teleki téren nyitottak ilyen intézményt. Ezt több mint fél évszázad múlva, 1950-ben költöztették át Ferencvárosba, az Ecseri úton lévő Mária Valéria telep szomszédságába. Ekkor vette fel a Teleki nevet – addig csupán Tangóként ismerték, mert állítólag annyi volt ott az ember, hogy csak tangólépésben lehetett haladni a sorok között, míg mások a zsibvásár német megfelelőjével, a Tändlemarkttal kötik össze a nevet.
A József Attila lakótelep építése miatt a piac területét is felszámolták, így tovább kellett állnia mostani helyére, a Nagykőrösi útra. A Fővárosi Tanács Csarnok és Piacigazgatósága 1964-ben alakította ki az új létesítményt, jelenleg is az igazgatóság jogutódja, a Budapest Vásárcsarnokai Kft. működteti. Érdekes, hogy mindig egy-egy költözés után ivódott be a köztudatba az előző hely neve: így volt az Ecseri úton Teleki, és hívja most mindenki Ecseri Piacként a formálisan a Nagykőrösi úti Használtcikk Piac nevet viselő vásártelepet.
„Régen ez a handlék terepe volt: óriási vagyonokra lehetett szert tenni, ha az illető tudta mit keressen. Az emberek nagy százaléka nem nagyon volt tisztában azzal, hogy mit is ad el pontosan – poros szemétnek tűnt a szemükben, amiből mások könnyen meggazdagodtak” – meséli az 1900-as évekről Sebők Gyula, a piac vezető felügyelője.
Jelenleg közel 300 bérlemény található a 16 ezer négyzetméteren, ezek fele üzlet, fele pedig raktár. A kereskedők közül sokan beszélnek több nyelven, mivel külföldiek is előszeretettel látogatják az Ecserit, főleg amikor nagyobb sporteseményt, egyéb rendezvényt bonyolít le a főváros. Szabadpiaci részeket is kínál a hely az alkalmi eladóknak, ezek díját kora reggel, asztalról asztalra járva szedik be. Hétköznap leginkább az árufeltöltés folyik, igazán szombat hajnalban indul be az élet, amikor előbb a korán kelő kereskedők, antikosok jelennek meg, akiket 10 óra tájékán a privát nézelődők váltanak fel.
Az árusok között sétálva Gyulának eszébe jut egy régi történet: „Jött egy hölgy ide az Ecserire, aki megállt az egyik bolt előtt és azt mondta, hogy tőle elloptak egy nagyon értékes herendi vázát. Megjelölte otthon a talpát, mondta, és valószínűleg tartotta, hogy itt árulják. A kereskedő erre azt felelte, hogy csak abból a fajta vázából van neki 35 darab, menjen be az üzletbe, és ha megtalálja a sajátját, odaadja zokszó nélkül. Bement, de kővé dermedt a látványtól, és azzal a lendülettel sarkon is fordult, mondván ezek a piaci árusok nem bűnözők.”
Fontos a jó szomszédi viszony a kereskedők között, hogy ha esetleg valakinek el kell hagynia a területét, rá tudja bízni másra az áruját. Sokan családostul érkeznek dolgozni, remélve, hogy a fiatalabbak is beleszoknak a piacozásba és tovább tudják vinni az üzletet, ha eljön az idő. Az Ecserin árulni az antikosok között régen is már presztízs volt: akkor alakultak ki a mai kereskedődinasztiák alapjai, ezt a fajta lelkületet viszik tovább a családfők, akiknek az életük részévé vált a piac.
