Belföld

455 tanár a vakációval el is búcsúzott iskolájától

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A státusztörvény miatti nagyobb felmondási hullám egyelőre elmaradt.

Június elseje óta legalább 455 pedagógus szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát lemondással, közös megegyezéssel – derült ki, miután a Népszava a 60 tankerület közül 56-tól megkapta a kért adatokat. A lap azt is szerette volna megtudni, közülük hányan voltak azok, akik a státusztörvény miatt hagyták el a pályát, ám azt a választ kapták, az érintetteknek nem kell minden esetben megindokolniuk a döntésüket. Az adatok alapján, egyelőre főleg a budapesti tankerületekből távoztak többen.

Az 56 tankerületben 1776-an létesítettek új jogviszonyt, ám Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke felhívta arra figyelmet, hogy lemondással/közös megegyezéssel távozók számában nincsenek benne, akik nyugdíjba mennek, míg az új jogviszonyt létesítőknék beszámítják azokat is, akik a nyugdíjból mennek vissza tanítani.

A PSZ elnöke szerint azoknak a pedagógusoknak a többsége, akik a státusztörvény miatt tervezik a pályaelhagyást, kivárnak szeptemberig, mert ekkor lesz lehetőségük csekély végkielégítésre, ám a távozó 455 pedagógus hiányát is meg fogja érezni a rendszer, hiszen sokan már a tanév végét sem várták meg, összesen 4835 pedagógus jogviszonya szűnt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik