Belföld

Miért maradnak ki a tanárok a terézvárosi albérlet-támogatási programból?

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Egy nappal azután, hogy az Országgyűlés megszavazta a státusztörvényt, a VI. kerületi önkormányzat albérlet-támogatási programot hirdetett meg, aminek keretében Terézváros a tervek szerint három éven át havi bruttó 150 ezer forint támogatást ad meg annak a 18 személynek, aki sikeresen pályázik. Ezt a kört később 18-ról 25 főre emelték, viszont az is világos lett, hogy csak olyanok részesülhetnek a támogatásban, akik önkormányzati fenntartású intézményben dolgoznak. Ami azt jelenti, hogy az általános- és középiskolai tanárok nem.

„A tömegével távozó tanárok példáján okulva lépett a képviselő-testület, de a hivatalos kommunikáció egyértelmű volt, a kiadott sajtóközleményben szó sem volt támogatott tanárokról” – válaszolta megkeresésünkre az önkormányzat sajtóosztálya, idézve felhívást, miszerint „Terézváros (…) megpróbálja legalább az önkormányzat kötelékéhez, de a státusztörvény hatálya alá tartozó pedagógusokat a pályán és a kerületben tartani”.

Mint írták, nem véletlen, hogy az önkormányzat a státusztörvény elfogadása után tette közzé a felhívást, hiszen az óvodapedagógusok is a frissen meghozott jogszabály hatálya alá tartoznak.

A jogszabály ugyanakkor az általános- és középiskolai tanárok helyzetét befolyásolja leginkább, hiszen amellett, hogy megszűnik a közalkalmazotti státuszuk, a tankerület átvezényelheti őket egyik intézményből a másikba. A szakszervezetek szerint máris több ezren hagyták el a pályát a kiszolgáltatottság és a megélhetési nehézségek miatt.

„Sajnos sok lap címében tanárokra hivatkozik (a cikkekben már helyesen fejtik ki a fentieket), noha az önkormányzat közleményében nem ez szerepelt. Ha valaki csak címek alapján tájékozódik, akkor valóban téves következtetést vonhat le, de a megjelent sajtótermékek címadására az önkormányzatnak nincs ráhatása” – írták arra a kérdésünkre, nem látják-e utólag félrevezetőnek a pályázattal kapcsolatos kommunikációt.

Az önkormányzat közben dolgozik azon, hogy megtalálja a módját annak, hogy a most kimaradókat is támogassa valamilyen formában, és minél több tanárt tudjanak a terézvárosi általános iskolákban megtartani. Ennek része az is, hogy

a tervek szerint szeptembertől kibővítenék a támogatottak körét öt általános iskolai tanárral. Ennél nagyobb bővítést viszont egyelőre nem terveznek, mert még azt sem látni, hogy a meglévő keretre hányan jelentkeznek.

„Ha nagyon népszerű a program, és sok visszajelzés érkezik arról, hogy ez érdemi segítséget jelent, akkor elképzelhető, hogy a testület újranyitja a kérdést” – írta az önkormányzat, hozzátéve, hogy a katasztrófavédőkre is gondolnak, akik legalább annyira kitett helyzetben vannak, mint a középiskolai tanárok. Elképzelhető, hogy őket is beveszik később a támogatottak körében, ennek a részletein még dolgoznak.

Kapcsolódó
Mit tanulhatnak a magyar pedagógusok a román kollégáiktól?
Amíg Romániában célt értek a pedagógusok, Magyarországon semmi eredménye nem lett a tüntetéseknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik