Belföld

Hajdúszoboszlón már az terjed, hogy vendégmunkások támadtak egy párra, a rendőrség cáfol

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Valótlan hírek terjednek a közösségi médiában hajdúszoboszlói vendégmunkásokkal kapcsolatban – közölte a rendőrség.

A Debreciner cikke szerint július 26-án kezdett el terjedni egy szóbeszéd Hajdúszoboszlóhoz köthető közösségi médiás csoportokban, amely szerint vendégmunkások megtámadtak egy helyi párt, a nőt megerőszakolták, a férfit pedig megverték.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek az ügyben, ez alapján semmilyen bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Külföldi vendégmunkásokkal összefüggésben a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra az elmúlt időszakban nem érkezett bejelentés, tudatták, arra figyelmeztetve, hogy a világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat.

A múlt héten a Népszava nyomán számoltunk be arról, hogy a fürdőjéről ismert Hajdú-Bihar megyei városban megjelentek a debreceni ipari fejlesztéseken alkalmazott vendégmunkások, és elterjedt az a hír is, hogy a cégek további több száz külföldről érkezett munkavállalót próbálnak majd elhelyezni a város szabad szálláshelyein.

Czeglédi Gyula, a település polgármestere a közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben azt írta: a hírekkel kapcsolatban konzultált a városi rendőrkapitánnyal, és fokozott figyelmet kért a rendőrségtől, hogy Hajdúszoboszló lakossága biztonságban érezze magát. A polgármester hozzátette: minden olyan intézkedést megtesznek, amivel megakadályozhatják, hogy a városban munkásszálló létesüljön. A szállásadóktól azt kérte, hogy ne alakítsák munkásszállóvá a panzióikat, a lakosságtól pedig azt: jelentsék, ha erre utaló jeleket látnak. Amennyiben indokolttá válik, úgy nyilvánosságra hozza azoknak a nevét is – írta –, akik külföldi vendégmunkásokat szállásolnak el Hajdúszoboszlón. Czeglédi később törölte a bejegyzést.

Most a polgármester azt közölte:

Minden valóságot nélkülöz az a hazugságáradat, mely az utóbbi napban országosan szétterjedt a közösségi felületeken. Senkit sem bántalmaztak és nem erőszakoltak meg az itt lévő vendégmunkások. Akik ezt osztják, azok súlyosan vétenek Hajdúszoboszló jó híre ellen.

Czeglédi ugyanakkor jelezte, már döntöttek a munkásszálló létesítésének korlátozásáról, e szerint ez csak helyi vállalkozás helyi gazdaságfejlesztési tevékenységéhez, a város meghatározott iparterületén lehetséges, maximum 40 fő erejéig. Keresik annak a lehetőségét is, jogszerűen hogyan tudják korlátozni a meglévő szálláshelyek külföldi vendégmunkásoknak történő bérbeadását.

A Telex cikke szerint nem tudni, hogy az erőszakról szóló híresztelés kitől származik, de a hajdúszoboszlói Facebook-csoportokban sorjázó kommentek alapján az látszik, hogy annak a szélsőséges összeesküvés-hívő közösségnek egyes tagjai is terjesztik, mely tagadja a magyar hatóságok jogait és a magyar állam létét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik