A Külgazdasági és Külügyminisztérium egyszereplős, tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki július 24-én egy már kiszemelt konkrét hangszer, egy Bogányi-luxuszongora beszerzésére – szúrta ki a hvg.hu.
A külügyi tárca a speciális tenderhez előzetesen bekérte már a kiszemelt nyertestől, a Zengafons Kft-től az árajánlatot is, eszerint bruttó 81,3 millió forintba kerülhet a zongora a szállítással és beüzemeléssel együtt.
A hangszer abba a brüsszeli palotába kerül, amit 2021-en 10 millió euróért (mai értéken 3,8 milliárd forint) vett a kormány, és amit további 2,1 milliárd forintért újítanak fel. Az épület az egy év múlva esedékes soros magyar uniós elnökséget szolgálná a tervek szerint.
„Magyarország egységes, pozitív külföldi megítélésének és megjelenítésének, valamint az egységes országmárka kialakításához és az országkép formáláshoz is elengedhetetlenül szükséges a megfelelő minőségű és gyártmányú hangszer beszerzése” – indokolta a beszerzést a Külügyminisztérium, amely a következőképpen magyarázta, hogy miért csak a Bogányi-zongora alkalmas oda: „kizárólag a magyar gyártású Bogányi-zongora volt az, amely mind technikailag, mind hangzásvilágában és esztétikailag is ki tudja elégíteni a támasztott követelményeket.”
A Bogányi-zongorákat nagyon kedvelheti a kormány, mert korábban már vásárolt tíz darabot az eddig összesen 22 példányban gyártott hangszerből.
(Nyitókép: Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, a hangszer tervezője a 10. Bogányi-zongora tiszteletére rendezett gálakoncert és átadóünnepség előtt a müncheni Deutsches Museumban 2019. április 9-én.)