Belföld

Annyira kevesen jelentkeznek rendőrnek, hogy akár halőröket is beoszthatnak járőrözni

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Idén már csak 470 fiatal jelentkezett a tiszthelyettesek utánpótlását biztosító kétéves technikumi iskolákba a rendőrségen, noha pár éve még ez a szám 3000 fölött alakult. A jóval kisebb tudást biztosító, 10 hónapig tartó járőrképzésre éves szinten nagyjából ezren – írja az rtl.hu.

A képzést ennél is kevesebben végzik el: van, aki meggondolja magát, vagy nem felel meg az alkalmassági feltételeknek, így évente csak nagyjából 800 rendőr jön ki a középfokú iskolákból. Ráadásul a fiatalok közül sokan leszerelnek a terhelés vagy az alacsony bérek miatt.

Évente tehát főként azzal a 800-nál is kevesebb frissen végzett fiatallal kellene kielégíteni a munkaerőhiányt, akik a középfokú iskolákból jönnek ki:

az RTL birtokába került adatok szerint a technikumban és a járőrképzésen 2021-ben 779-en, 2022-ben 732-en végeztek.Eközben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint az állomány 92 százalékos telítettségű, vagyis 4500 rendőrt azonnal fel tudnának venni.

Egy neve elhallgatását kérő rendőr a lapnak nyilatkozva elmondta: emiatt „szinte csak elvétve fordul elő, hogy két rendőrt osztanak be egymás mellé járőrözni”. Általában egy rendőrt és egy más státuszban szolgáló alkalmazottat küldenek ki az utcára, aki

lehet rendőrségi fegyveres biztonsági őr, polgárőr, de akár halőr is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik