Belföld

Először szólalt meg Hodász András a coming out-ja után

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A múlt héten vallotta be a nyilvánosság előtt az egykori népszerű pap, Hodász András, hogy meleg, most pedig interjút adott a valaszonline.hu-nak, ami azért is érdekes, mert korábban papként az egyház tanításának megfelelően, többször is elítélően nyilatkozott a homoszexualistásról.

A homoszexuális emberek rengeteg szorongást élnek meg, amikor rájönnek, hogy velük valami „nem stimmel”. A szégyen nekünk alapélmény. Keresztény, mélyen hívő homoszexuálisok pedig ennek a sokszorosát élik át. Kár tagadni, hogy a vallás közrejátszik ebben a szorongásban, ahogy az én korábbi szerepléseimnek, a témában adott nyilatkozataimnak is lehetett ilyen hatása. Még akkor is, ha az utóbbi időszakban igyekeztem már áthelyezni a hangsúlyt a homoszexualitást elítélő bibliai igehelyekről arra, hogy az egyház tanítása szerint is empátiával kell kezelni homoszexuális testvéreinket, és kerülni kell velük kapcsolatban minden hátrányos megkülönböztetést

– reflektált korábbi önmagára Hodász.

Rákérdeztek a melegházasságra, hogy támogatná-e. „Az egyházi házasságfogalmat az egyház joga meghatározni. Ezt mondtam mindig, most is így gondolom. Az állami házasság mellett viszont van érthető érv, de ezt nem én fogom eldönteni” – felelte.

Ő maga nem fogadna örökbe gyereket, mert szerinte nem lenne jó apa. „Amiben viszont a tapasztalat felülírta a korábbi álláspontomat: látok olyan meleg párokat, akik nagyon szépen nevelnek gyerekeket. Szóval igen, lehet gyerek nagyon boldog ilyen családban is, úgyhogy már nem tartom jól indokolhatónak, hogy pusztán a nemi orientáció alapján zárnak ki a lehetőségből állampolgárokat” – jelentette ki Hodász, aki jelenleg baristaként dolgozik egy belvárosi kávézóban, van párja, továbbra is jár minden héten templomba és szeptemberben youtube-csatornával fog előrukkolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik