Elvette egy vendég a BVSC Uszoda és Strandfürdő pénztáránál elhelyezett defibrillátort, majd kivette a csomagolásából.
A BRFK tájékoztatása szerint a pénztáros többszöri kérdése után a férfi azt felelte, hogy infarktusa van és használni akarja a gépet, mire az alkalmazott egy úszómester segítségét kérte.
Mivel a férfi a rosszullét legkisebb jelét sem mutatta, az alkalmazottak felszólították a cselekmény befejezésére, mire a tolvaj a kijárat irányába indult a készülékkel. Már az ajtón is kijutott, amikor az őt követő úszómester utolérte és megragadta a vállánál.. A fogásból menekülő férfi a kezében lévő defibrillátorral fejbe ütötte áldozatát, majd eldobta a készüléket.
A zuglói zsaruk néhány percen belül a helyszínen elfogták a 36 éves Sz. Dániel Gergőt. Előállították, majd a nyomozók hallgatták ki rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt. A férfi nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, a rendőrök pedig kezdeményezték a letartóztatását.