A MÁV-Start és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium arról döntött, hogy augusztus 1-jétől bezárnak tíz vasúti mellékvonalat. A döntést a MÁV jármű- és személyzethiánnyal indokolta, és noha az adott mellékvonalakon korábban Bz-motorvonatok közlekedtek, leszögezték, hogy az intézkedés nincs összefüggésben a hodászi balesettel, melynek következtében több utas is égési sérüléseket szerzett.
A döntés értelmében a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vonalszakaszt is bezárják, ezért péntek reggel – mielőtt az intézkedés hivatalossá vált volna – Balassagyarmat fideszes polgármestere, Csach Gábor levelet írt Lázár Jánosnak, melyben azt kéri: az érintett szárnyvonal semmiféleképp ne kerüljön megszüntetésre.
Információkérés és tiltakozás miatt kérelmet írtam Lázár János miniszternek legalább a határon átmenő, meglévő vasútpályával rendelkező vasútvonalak megtartására és a nemzetközi közlekedés újraindítására
– fogalmazott Csach a Facebook-oldalán.
A polgármester levelében amellett érvelt, hogy a megszüntetésre ítélt mellékvonalak közül ez az egyetlen, amely meglévő, kiváló állapotú és teherszállításra ma is használt határon túli kapcsolattal rendelkezik Losoncig. Hozzátette: a nemzetközi közlekedési kapcsolatok elvágása „nagyfokú felelőtlenség” lenne.
Hosszútávon az ilyen döntések Kárpát-medence »vérkeringésének« további csonkulásával járnak
– vélekedett a polgármester, aki szerint így az árvízkár miatt megkezdett felújítási munkálatok is teljesen értelmetlenné váltak. Ez pedig szerinte a MÁV vezetése részéről „nem éppen szakmai következetességre vagy stratégiai gondolkodásra vall”.
Csach azt is nehezményezte, hogy a minisztérium menetrendjében nyoma sem volt ennek a döntésnek, így arra az érintetteknek esélye sem volt reagálni.