Belföld

12 év fegyházat kértek a fóti nőre, aki feleségül ment egyik áldozatához, és nevére is íratta újszülött gyermekét

Getty Images
Getty Images

Minősített emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség azt a fóti gyerekes párt, akik elesett személyeket hálóztak be és forgattak ki az ingatlanaikból és a vagyonukból.

 Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy 12 év fegyházbüntetést, 10 év közügyektől eltiltást és 8 milliós pénzbüntetést kértek a nőre, míg a férfire 8 év fegyházbüntetést, 8 év közügyektől eltiltást, és 8 milliós pénzbüntetést indítványoztak azzal,  hogy a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésüket is rendeljék el. A főügyészség több mint 13 milliós vagyonelkobzást is kért fejenként rájuk.

A vádirat szerint a pár öt évvel ezelőtt határozta el, hogy megszerzik  idős vagy szellemileg leépült férfiak pénzét. Az volt a terv, hogy a nő elhiteti a férfiakkal, hogy egyedülálló és beléjük szeretett. Ezután a férfit magához költözteti fóti házukba és a férfi elkövetőt, mint testvérét mutatja be.

A közös élet ígéretével megtévesztett emberrel eladatják a házát, majd az érte kapott pénzt felélik, miközben az áldozatukat a saját házuk melléképületébe költöztetik. Miután a pénzt megszerzik már nem törődnek a sértettel, sőt havi bevételeit is elveszik, valamint a ház körüli munkák elvégzésére fogják kényszeríteni.

A fenti módszerrel az elkövetők 2018 őszén be is hálóztak egy súlyos májbetegségben szenvedő, önálló életvitelre alkalmatlan férfit, aki elvált és a családjával sem tartotta a kapcsolatot. Eladatták vele a budapesti lakását azzal az ígérettel, hogy cserébe tulajdonrészt kap az elkövetők fóti házából..

A fóti házon azonban több végrehajtási jogot is bejegyeztek, így a felajánlott csere ténylegesen nem bírt a férfi lakásával azonos értékkel. A kiforgatott férfi végül az elkövetők melléképületében lakva halt meg a betegsége miatt.

Ezt követően 2019-ben egy mentálisan visszamaradt férfit húztak le hasonló módon. Tőle szintén egy budapesti lakást csaltak ki. A női elkövető hozzá is ment feleségül és  az elkövetők időközben született gyermekének apjaként is ezt a férfit jegyeztették be. Az elkövetők házicselédként tartották a férfit és még a nyugdíját is elvették.

Sőt, vevőként használták fel gépkocsi adásvételi szerződések megkötésekor azért, hogy ismerőseiknek ne kelljen átírási illetéket fizetniük. Emiatt az áldozatuk ellen szabálysértési eljárás is indult.

A nő 2021-ben még egy férfit megpróbált behálózni, de időközben egy bejelentésre megindult büntetőeljárás miatt az már nem járt sikerrel. Az elkövetők több, mint 27 milliós kárt okoztak az áldozataiknak. Az ügyész elmondta még, hogy a nő és a férfi is tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban.

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, több rendbeli csalás és közokirat-hamisítás bűntette valamint hamis vád vétsége miatt állítja őket bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik