Belföld

DNS-e buktatta le a balatonlellei házaspárt tíz évvel ezelőtt fegyverrel kirabló férfit

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

DNS-e alapján azonosították a tíz évvel ezelőtti balatonlellei  fegyveres rablás egyik elkövetőjét. A Fonyódi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ötvenes éveiben járó férfival szemben.

A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi és társa látásból ismerte a kereskedelemmel foglalkozó, tehetős családot, ezért elhatározták, hogy erőszak útján szerzik meg az otthon tartott értékeiket. A bűncselekmény elkövetésére a férfiak alaposan felkészültek, egyebek mellett álruhát, erős fényű lámpát, gázspray-t, fegyvert és gyorskötözőt is vittek magukkal.

A férfiak hajnalban törtek be az áldozatok családi házába úgy, hogy a szomszédos telken felállított létrán először a melléképület tetejére, onnan pedig a hátsó erkélyre másztak fel, majd letépték a redőnyt és megfúrták az ajtó zárját. A házaspár az épület másik részében aludt, ezért nem hallották a zajt.

A házban a fekete ruházatban és fekete símaszkban lévő férfi és ismeretlen társa a hálószobában alvó párra erős fényű lámpát irányított, majd rájuk rontottak. A vádlott a bokájánál fogva kirángatta a feleséget az ágyból, majd a hátrafeszített karjait gyorskötözővel összekötötte és a fürdőbe kísérte. A terhelt a nőt a zuhanyzó mellé kötötte és azt tudakolta tőle, hogy hol tartják a pénzüket.

ugyeszseg.hu

Ezt követően az elkövető visszament a hálóban lévő társához, aki korábban már a férj szemébe gázspray-t fújt, ráugrott és egy fegyverrel testszerte ütlegelte, miközben ordítva azt követelte, hogy mondja meg, hol van a trezor.

A férfiak által kitartóan alkalmazott erőszak és súlyos fenyegetések hatására, a megfélemlített és bántalmazott áldozatok útmutatása alapján végül másfél millió forintnyi készpénzt és ékszereket zsákmányoltak. Magukhoz vették a férj engedéllyel tartott fegyvereit, és kocsival távoztak.

A vádlottat végül egy ellene orvvadászat és lőfegyverrel visszaélés miatt 2021-ben indult bűnügyben levett DNS minta alapján sikerült azonosítani.

A minta egyezést mutatott egy Ausztriában 2011-ben hasonló módszerrel elkövetett fegyveres rablás miatt indított bűnügyben is. A sértettől eltulajdonított fegyverek egy részét 2016-ban foglalták le, ugyancsak egy minősített rablás miatti büntetőügyben. Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást kért a terheltre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik