Belföld vélemény

Íme a kormány véleménye a szombati Budapest Pride-ról

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Mint megírtuk, közel 35 ezer résztvevőre csak egy maréknyi ellentüntető jutott a szombaton rendezett Budapest Pride Felvonuláson, közvetítésünkben is arról írtunk, hogy alapvetően békés, jó hangulat uralkodott a felvonulók soraiban. Az ellenzéki pártok részéről a Momentum képviseltette magát a rendezvényen, valamint felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is, a kormány részéről azonban senki nem képviseltette magát.

A Magyar Nemzet viszont kérdést küldött a Kormányzati Tájékoztatási Központnak, melyben arról érdeklődött, hogy mi a kormány álláspontja a Pride-dal kapcsolatban.

A pride a résztvevők magánügye. Magánügyekkel a kormány nem foglalkozik. A felnőttkor elérése után mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja

– áll a válaszban, amelyben viszont arról is írnak, hogy a gyermekekre irányuló szexuális propagandát károsnak és veszélyesnek tartják, a gyermekek védelme pedig közügy, ezért a kormány a gyermekvédelmi törvény minden rendelkezését változatlan formában fenntartja.

A nap folyamán a kormány is megkapta a magáét Pride-témában a Mi Hazánktól, az ellenzéki párt szerint ugyanis Orbán Viktor kormánya tűrő politikát folytat LMBTQP-kérdésben, ideértve többek között a felvonulók „vonaglását”, amit ők elfogadhatatlannak tartanak.

Kapcsolódó
A Mi Hazánk a Pride-ról: az „LMBTQP-propagandafelvonulás” szervezői hálát adhatnak a Fidesz kétharmados győzelméért
Novák Előd fájlalja, hogy a kormány nem tiltja be a „vonaglást”, pedig szerinte „a szexuális devianciával élőknek pontosan ugyanannyi joguk van, mint bármelyik másik embernek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik