Belföld

Felmondott a 100 ezer követős tanár, Jocó bácsi a státusztörvény miatt

FACEBOOK / JOCÓ BÁCSI ViLÁGA
FACEBOOK / JOCÓ BÁCSI ViLÁGA

Balatoni József, vagy ahogy sokan ismerik, Jocó bácsi az Alinda című műsorban jelentette be nyilvánosan, hogy a státusztörvény elfogadása miatt benyújtotta felmondását.

Ma éjfélkor hatályba lép a státusztörvény. Ezzel együtt pedig hatályba lép a közalkalmazotti státuszról való lemondásom is. Elhagyom a tanári pályát, a közoktatást. Nem tudok már mást tenni

– ezt pedig péntek este posztolta a Jocó bácsi világa Facebook-oldalára, a csaknem százezer követővel rendelkező tanár.

Balatoni szeptember 15-től, vagyis a két hónapos felmondási idő lejártával távozik eddigi munkahelyéről, a budapesti Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumból, ahol történelmet és erkölcstant tanít.

A Veiszer Alindával folytatott egyórás beszélgetésben többek között azt mesélte el, hogy milyen lelki problémákat okozott neki, amikor szembesült a készülő szabályozás szövegével.

Márciusban, amikor kijött a státusztörvény tervezete, én leültem és elolvastam az egészet (…) Közben pedig azt éreztem, hogy szorít a mellkasom, nem kapok levegőt, meg fogok fulladni

– idézi fel, hogyan hatott rá a megismerkedése a tervezett jogszabállyal. Azt írja, a következő egy hónapban visszatért a pánikbetegsége, gyenge volt, szédült, „sokszor menni is alig bírtam”. Amikor ezt felismerte, és eldöntötte, hogy ha a törvényt elfogadják, ő felmond, ezek a tünetek elmúlt, de a helyzet nem lett jobb.

Depressziós lettem, az életem teljesen összeomlani látszott. Akkor még nem nagyon beszéltem arról senkinek, hogy bennem milyen mély gyászfolyamat zajlik.

Egzisztenciális szorongás is kialakult benne, inkább a bizonytalanság miatt, mint azért, hogy elveszíti a keresetét, ami a cikke szerint 287 ezer forint (volt). A legrosszabb az volt, amikor egy táborban az osztályának és egy velük együtt ott lévő másik osztályba bejelentette a döntését.

Az interjú a Patreon oldalon itt nézhető meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik