Belföld

Lázár János reagált arra, hogy Novák Katalin az Alkotmánybíróságra küldte a törvényét

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A köztársasági elnök asszony döntésével remélem, hogy a szakmai, majd társadalmi egyeztetések sikere után az előzetes normakontroll is tovább erősíti majd a törvényt

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében Lázár János az építési és közlekedési miniszter, miután Novák Katalin köztársasági elnök nem írta alá a július negyedikén elfogadott új építési törvényt.

A döntés az Alkotmánybíróság honlapján jelent meg, és annyit ír, hogy az Ab feladatot kapott a köztársasági elnöktől, amely szerint meg kell vizsgálniuk, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium törvénye összhangban van-e az Alaptörvénnyel. Az államfő szerint az a probléma, hogy a törvény felhatalmazza Lázár Jánost, hogy rendelettel felülírhassa a rá vonatkozó törvényt.

Az új, állami beruházások rendjét szabályozó törvény 32 év után végre újraszabályozza az építésre fordított közpénzek elköltésének kereteit és feltételeit. Több mint egy éve dolgozunk a törvényen – ez idő alatt próbálták azt jogi, politikai vagy éppen üzleti megfontolásból gáncsolni

– írta Lázár, aki szerint ennek ellenére egy, a hazai érdekeket védő, jó törvényt alkottak.

Az volt a célunk – és ebből nem engedünk -, hogy a jövőben, ha közpénzből készül egy beruházás, az magyarok által létrehozott alapanyagból épüljön és a magyarok munkájából végre magyarok haszna lehessen

– fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy várja az Alkotmánybíróság döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik