Belföld

„Ilyen vegyielosztó üzem nem fog épülni”

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Egymondatos választ adott Menczer külügyi államtitkár az újabb kínai beruházásra vonatkozó ellenzéki kérdésekre.

Kérdéscunami érkezett a kormányhoz, miután az oknyomozó Direkt36 belső kormányzati anyagok alapján arról írt, az Orbán-kormány márciusban rábólintott, hogy kínai vegyianyag-elosztóközpont települjön Magyarországra. A két lehetséges helyszín: Záhony, illetve Soroksár lenne. A cikk szerint  a Miniszterelnöki Kabinetiroda foglalkozik a projekttel, amelyben feltehetően egy Rogán Antal környezetéhez kötődő cég is érdekelt. Ezt követően Szabó Tímea (Párbeszéd), Csárdi Antal (LMP), Szabó Szabolcs (Momentum), illetve Dócs Dávid (Mi Hazánk) külön-külön kérdezte a kormányfőt és minisztereit.

Orbán Viktortól, Rogán Antaltól és Szijjártó Pétertől arra vártak választ, hogy

  • megerősítik-e, hogy az elosztóközpontokat Záhonyba és Soroksárra tervezik,
  • valóban aláírják-e szeptemberben erről a megállapodást a kínai féllel,
  • pontosan milyen anyagokat fognak szállítani Magyarországra,
  • mekkora forgalommal számolnak,
  • miként tartatják be a kínaiakkal a szigorúbb magyar környezetvédelmi szabályokat,
  • miként ismerik meg a helyi önkormányzat, a lakosság véleményét a beruházásról,
  • a projekt milyen forrásból valósul meg,
  • tervezik-e kínai hitel felvételét,
  • mekkora lesz a kínaiak tulajdoni hányada,
  • hol érhetőek el a kormányzati előkészítő munka dokumentumai,
  • készült-e elemzés az együttműködés nemzetbiztonsági vonatkozásairól,
  • mely természetes személyek az Acemil Zrt. végső tulajdonosai,
  • mi Kertész Balázs szerepe a projektben,
  • kívánnak-e teljes körű tájékoztatást nyújtani a soroksári, illetve záhonyi vegyianyag-elosztóközponttal kapcsolatos terveikről,
  • mikor lesz alapos és hiteles tájékoztatás arról, Magyarország lesz-e a kínai vegyiipari termékek elosztó bázisa,
  • biztos, hogy jó ötlet a kínai vegyiipari termékek, veszélyes anyagok elosztó bázisává tenni Magyarországot,
  • valóban van-e tervben ilyen vegyipari-elosztóközpont?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – mint a téma szerint feladatkörrel rendelkező kormánytag megbízásából – államtitkára, Menczer Tamás minderre ennyit válaszolt.

Ilyen vegyielosztó üzem nem fog épülni.

Kapcsolódó
Elrendezte a főváros, hogy ne lehessen vegyianyag-elosztó Soroksáron
Pedig még csak sajtóértesülés szintjén van róla információ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik