Belföld

Plusz pénzt kapnak az Erasmus-ból kimaradó alapítványi egyetemek

Aleksander Kalka / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Aleksander Kalka / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Számos egyetem jelenleg futó Erasmus+ programjának pénzügyi kiegészítéséről döntött a nemzetközi felsőoktatási mobilitási programokért felelős Tempus Közalapítvány kuratóriuma – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A csütörtöki döntés azt a célt szolgálja, hogy 2024. június 30-ig valamennyi egyetem, így a „modellváltott” intézmények hallgatói és oktatói számára is folyamatosan biztosított legyen a nemzetközi együttműködésekben való részvétel – tették hozzá.

Hangsúlyozták: a meglévő mobilitási keretek, valamint pénzügyi erőforrások rendelkezésre állnak ahhoz, hogy az egyetemi igények a jövő év június 30-ig teljeskörűen megvalósuljanak.

A közalapítvány beszámolt arról, hogy a kuratórium döntést hozott az Erasmus+ programban részt vevő magyar felsőoktatási intézmények 2024. június 30-át követő időszakra vonatkozó pályázatairól is.

Az ülésen értékelték a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek pályázatait is, amelyekkel az Európai Tanács múlt év végi határozata szerint a Tempus Közalapítvány jelenleg nem tehet jogi kötelezettségvállalást – írták a közleményben.

Hozzáfűzték: mivel az Európai Tanács határozata átmeneti jellegű és az Európai Bizottság további tájékoztatásáig van érvényben, a kuratórium az értékelést követően feltételes támogató döntést hozott az Erasmus+ hallgatói és munkatársi mobilitások pályázattípusban.

A feltételes támogatói döntés azt jelenti, hogy bármelyik pályázóval akkor történhet meg a támogatási szerződés aláírása, ha erre az Európai Bizottság 2023. november 23-ig engedélyt ad a Tempus Közalapítványnak – tudatták.

Kifejtették: a végrehajtási határozatban nem érintett felsőoktatási intézmények részére a döntést követően megkezdődött a támogatói szerződések előkészítése, és a Tempus Közalapítvány azon dolgozik, hogy ezen intézmények mihamarabb hozzájussanak a forrásokhoz. Megjegyezték, a döntés nem érinti a Magyarországra érkező külföldi egyetemi hallgatók Erasmus+ ösztöndíját.

(MTI)

Kapcsolódó
Erasmus-ügy: rendkívüli parlamenti ülést kell összehívni, ha meg akar egyezni a kormány
Egy elfogadott törvényre vár az Európai Bizottság szeptember 1-jéig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik