Belföld

Erasmus-ügy: rendkívüli parlamenti ülést kell összehívni, ha meg akar egyezni a kormány

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Legkésőbb szeptember elejéig meg kell egyeznie a magyar kormánynak az Európai Bizottsággal, hogy az alapítványi egyetemek is hozzáférhessenek az Erasmus+ és Horizont Európa programok forrásaihoz – közölte az Európai Bizottság napi sajtótájékoztatóján Ujvári Balázs bizottsági szóvivő az Euronews cikke szerint, aki azt is mondta, hogy csak elfogadott törvény alapján oldhatnák fel az intézkedéseket, amelynek vizsgálatára egy hónapot ír elő a jogszabály. – Ezután a Tanács dönthet a Magyarország elleni intézkedések feloldásáról. Mindennek szeptember elsejéig meg kell történnie ahhoz, hogy a diákok a következő szemeszterben uniós finanszírozású külföldi képzésen vehessenek részt – hangoztatta a szóvivő.

Ez azt jelenti, hogy ha valóban megegyezést akar a magyar kormány, akkor most nyáron össze kell hívnia a parlament rendkívüli ülését (erre a svéd NATO-csatlakozás ratifikálása miatt is szükség lehet), mert az őszi ülésszak csak szeptember második felében kezdődne, az pedig már késő lenne.

Mindez azért érdekes, mert már több mint fél éve tárgyal Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter vezetésével a kormány az Európai Bizottsággal, de hiába tettek kisebb engedményeket (miniszterek, államtitkárok eltávolítása a kuratóriumokból), jogi formába eddig nem sikerült önteniük a kért uniós követelményeket.

„Világosan elmondtuk, mi jelenthet megoldást. Elmondtuk, mit várunk, kik lehetnek a kuratóriumokban. Korlátozást kértünk a kinevezések hosszát illetően, és átmeneti időszakot is kértünk a kurátorokat illetően. Folytatódik az eszmecsere. Világos, hogy Magyarország még nem válaszolta meg az aggodalmakat, ezért további megbeszélésekre van szükség” – hangoztatta Ujvári Balázs.

Mint megírtuk, a Tempus Közalapítvány csütörtökön dönt az Erasmus+-pályázatok szétosztásáról, de nem biztos, hogy pénzt is kapnak az alapítványokba szervezett egyetemek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik