Belföld

Gyerekek zsebpénzét, ösztöndíját, a vád szerint 36 milliót sikkasztott el egy gyermekotthon volt vezetője

A Fonyódi Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az egyik Somogy vármegyei gyermekotthon igazgatójaként a gyerekeknek járó ellátmányi pénzt sikkasztotta el – közölte közleményben az ügyészség.

A vád lényege szerint a vádlott több, mint 20 éve vezette az intézményt, feladatai közé tartozott egyebek mellett a fenntartó által ellátmányként folyósított összegek célnak megfelelő felhasználása és az azzal való elszámolás is.

A terhelt azonban vezetői jogosultságaival visszaélve 2018-ban havonta 2.5 millió forintot, majd 2019-ben négy alkalommal másfélmillió forintot úgy vett fel készpénzben az otthon házipénztárából, hogy azt nem a gyermekek javára – zsebpénz, jutalom, ösztöndíj – fordította, hanem eltulajdonította.

A férfi, hogy az elsikkasztott összesen 36 millió forint legális felhasználását igazolja, 16 alkalommal nyújtott be valótlan tartalmú nyomtatványokat a fenntartó felé, amely kitöltetlen okiratokat előre aláíratta a gondozottakkal.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, foglalkozástól eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik