Belföld

Kiraboltak egy buszmegállóban alvó férfit, de az elkövető testvére néhány percen belül visszaadta a zsákmányt

24.hu
24.hu

Egy buszmegállóban várakozó férfitól vette el a pénzét és a telefonját egy 29 éves férfi. A hajdúhadházi rendőrök pár óra alatt elfogták és őrizetbe vették, írja a police.hu.

A feltételezett elkövető előbb felkeltette, majd cigarettát kért egy buszmegállóban alvó, 57 éves férfitől. Nem sokkal később erőszakkal pénzt követelt tőle, végül lefogta, átkutatta a zsebeit, majd a telefonjával és a pénztárcájával távozott. Alig telt el pár perc, amikor megjelent egy biciklis a férfi telefonjával és pénztárcájával.

Nesze, öreg, ezt visszahoztam neked!

– mondta, majd visszaadta a zsákmányt.

A sértett ekkor még nem tudta, hogy a feltételezett elkövető testvére volt a biciklis. Mint kiderült, a sértett egy nőismerőséhez érkezett Hajdúhadházra, ahonnan a hajnali órákban busszal akart visszatérni Debrecenbe, ám a buszmegállóban elnyomta az álom. A segítségére siető biciklis a nő egykori élettársa volt, a támadó pedig az ő testvére, aki megtudta, hogy a Hajdúhadházra érkező férfinál pénz van. Miután a volt élettárs tudomást szerzett a történtekről, visszavette a testvérétől a szajrét.

A feltételezett elkövető a gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az azóta letartóztatásban lévő férfival szemben a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik