Belföld

Ujhelyi: Orbán fejét jól beleverték a brüsszeli betonba

Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto az AFP-n keresztül
Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto az AFP-n keresztül

Az egykori szocialista politikus, Ujhelyi István EP-képviselő egy Orbán-idézettel kezdi szokásos vasárnapi hírlevelét: „Kézenfogva elmegyünk a falig, megállunk, megöleljük egymást”. Ezt a magyar kormányfő egykor Tusványoson mondta az uniós források megszerzéséről, és Ujhelyi szerint Orbán „akkor még magabiztos(abb)nak tűnt, most azonban már hiába dugja zsebre ál-magabiztossággal a kezeit vonulgatás közben, a kapkodás és a bizonytalanság zsigerileg érezhető a tetteiben. Mondhatnánk úgy is, hogy Orbán – ahogy ígérte – tényleg elment a falig, de ott nem fordult meg ölelkezni, hanem jól beleverték a kobakját a brüsszeli betonba, meg is szédült tőle, azóta pedig csak árnyék-bokszolva próbál pozíciót fogni. Az elmúlt évtizedben hozzászokott, hogy 19-re is húzhat lapot, mert rendszerint bejön neki a lapjárás, most azonban nem feltétlenül ő keveri a paklit” – fogalmaz az EP-képviselő.

Farkas Norbert / 24.hu

Ujhelyi szerint a kormány zavarodottságát és kapkodását mutatja, hogy „egyre eszementebb hazugságokkal próbálják emelni a tétet a kormányelrántós játékban: most például az EU költségvetése kapcsán hergelnek teljes blődségekkel.”

A régi Orbán valóban okos stratéga volt, aki három lépéssel mindig előrébb volt az ellenfeleknél, a mostani azonban láthatóan elvesztette nagyjátékos-jellegét és az uniótól kapott pofonok után elkezdett valahogy sodródni, a minimalizált pályaelhagyást pedig leginkább csak a szerencsének, néhány körülötte lévő friss szellemnek és – legyünk őszinték – az ellenfelek néha nem túl acélos teljesítményének köszönheti. (…) De most jött a fal és hiába ment neki, az maradt is a helyén.

Ujhelyi szerint friss ügyként az Ukrajnának nyújtott támogatások kérdése lett a kormány kommunikációs megoldása. „Értsd: nem azért nem kapjuk meg a pénzeket Brüsszeltől, mert nem teljesítjük, amit elvárnak érte, hanem mert ez a szemét Brüsszel már elköltötte a nekünk járó milliárdokat ukrajnai fegyverekre, ráadásul ránk akarnak erőszakolni migránshordákat, amiket mi jól nem hagyunk, na ezért sem kapjuk meg a pénzt, ennyi.”

A valóság ezzel szemben az, hogy a hétéves uniós költségvetést rendszeresen és automatikusan felülvizsgálják, ez történik most is. Ezt Orbánék is pontosan tudják. Ők hetente módosítanak költségvetést, ha kell; maradjunk ennyiben. Teljes nonszensz és hazugság az is, hogy üres lenne a kassza, hiszen a programok jelentős része éves lebontás szerint kerül finanszírozásra, vagyis a 2026-os Horizon-pénzeket például nem lehetett tavaly elkölteni

– állítja Ujhelyi István. „Azt hittem korábban, hogy az óvodások nemváltoztató műtétjéről szóló népszavazás volt a Fidesz-korszak legabszurdabb és legeszementebb propagandapróbálkozása, de a kormánypárt jeles alakjainak mostani nyilatkozatai az Ukrajnában elköltött magyar uniós forrásokról is dobogós helyet érnek majd a történelemkönyvekben” – írja az EP-képviselő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik