Belföld

Bors: Távoltartási végzés volt érvényben az albertirsai családgyilkos ellen

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI

A Bors értesülései szerint távoltartási végzés volt érvényben az ellen a férfi ellen, aki szombaton kora délután azzal hívta fel a rendőrséget, hogy megölte a családját és öngyilkosságot kísérelt meg.

A rendőrök a helyszínre érkezve egy nő és egy gyerek holttestét találták, a telefonáló férfi pedig szintén sebesült volt, ezért őt kórházba szállították és azóta is rendőri felügyelet alatt állt.

A Bors úgy tudja, hogy a férfi – aki egyébként katona – a nőt, akivel két közös gyereke volt, egy vascsővel ütötte agyon, a két és fél éves gyereküket pedig megfojtotta. A második gyerek a bűncselekmény idején nem tartózkodott otthon. A napilap úgy értesült, hogy a férfi ellen távolságtartási végzés volt érvényben, ezt az információt a meggyilkolt nő húga is megerősítette a Borsnak.

A lap arról is beszámolt, hogy a helyszínen megjelent a lányát és unokáját gyászoló nagyapa, akit a rendőröknek kellett lefogniuk, mert a kerítésen át be akart jutni a házba, hogy lássa az áldozatokat.

Figyelem!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található. A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik