Belföld

Van olyan település, ahol csak egyetlen védőnő maradt, jöhetnek az átvezénylések

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi

Eddig 24 védőnőről tudható, hogy felmond, 21 pedig nyugdíjba vonul, miután holnaptól a megyei kórházakhoz tartoznak majd. Ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság közölte az RTL Híradóval. A pest megyei Csömörre például más településekről vezényelnek át helyettesítő védőnőket, heti néhány órára.

Információink szerint néhány órában más településekről átvezényelve fognak itt helyettesítő, részmunkaidős védőnők dolgozni, úgy tudjuk, azokon a településeken szintén még rosszabb lesz emiatt az ellátás, nálunk pedig a mi naphoz képest egészen biztosan rosszabb lesz az ellátás

– mondta Fábri István, Csömör polgármestere.

Kedden derült ki, hogy jövő héttől nem lehet tudni ki látja el a gyerekeket a Veszprém megyei Pétfürdőn, ugyanis a falu mindhárom védőnője felmondott. Egyikük azt mondta: az, hogy júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek, csak az utolsó csepp volt a pohárban. A Belügyminisztérium szerint a váltással mindenkinek nő a bére, a védőnők szerint viszont sokaknak csökken, mivel az állam nem fizeti azokat a béren kívüli juttatásokat, amelyeket eddig az önkormányzatok adtak.

A csatorna szerint bár szombattól már az államnak kellene működtetnie a védőnői szolgálatokat, még mindig nem lehet tudni az önkormányzatoknak kell-e fizetniük és milyen számlákat. Ráadásul sok önkormányzattal még a szerződéseket sem írták alá a kórházak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik