A parlament törvényalkotási bizottsága csütörtökön olyan összegző módosító javaslatot nyújtott be a státusztörvényhez, ami szerint a tankerület csak akkor vezényelhet át egy pedagógust a járáson belül a beleegyezése nélkül egy másik iskolába, ha a lakóhelye és az új feladatellátási hely közötti oda- és visszaút tömegközlekedéssel nem haladja meg a napi három órát. További feltétel, hogy a feladatra nem volt önként jelentkező.
A törvényjavaslat 18 órán át tartó általános vitájának végén már Takács Péter egészségügyi államtitkár képviselte a Belügyminisztériumot, és ő azt állította, hogy korábban az egészségügyi dolgozókat is átvezényléssel riogatták, most pedig a pedagógusokkal teszik ezt, holott arra csupán a világjárványhoz hasonló helyzetben lenne szükség, és az egészségügyben sem történt meg.
A státusztörvényt a jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés.