Belföld

„Ugye nem akarsz bajt?” – késsel rabolták ki a kétéves kislányával utazó apát a lajosmizsei vonaton

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság / Facebook
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság / Facebook

Késsel raboltak ki egy kétéves kislányával utazó apát a lajosmizsei vonaton. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Facebook oldalán azt közölte, hogy egy örkényi rendőr vette észre a bűncselekményről feltett posztot egy helyi csoportban, és azonnal intézkedett.

Ugye nem akarsz bajt?

– kiabálták a pici gyermekét ölében tartó apának, és már villant is a kést.

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság / Facebook

A rendőrség tájékoztatása szerint a testvére állítólagos ötezer forintos tartozását akarták rajta behajtani. A vasúti kocsiban egyedül ülő apa aggódott a gyermekéért, ezért átadta a nála lévő kétezer forintot a támadóinak. Az elkövetők szerencsére megelégedtek ennyivel, zsebre vágták a pénzt, majd elszeleltek.

A közösségi médiában terjedő bejegyzést kiszúró rendőr riasztotta kollégáit, így néhány órán belül elfogták a késes párost. A kecskeméti férfi és örkényi társa tagadták a kés használatát. Az állították, hogy ők nem erőszakoskodtak, nemes egyszerűséggel kérték és kapták az apától a pénzt. A bíróság elrendelte a két férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik