Belföld

Fejszével támadt a gyerekeire vigyázó 17 éves fiúra egy féltékeny férfi

Emberölés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt állítja bíróság elé a Veszprém Vármegyei Főügyészség azt a 37 éves férfit, aki tavaly októberben fejszével támadt egy 17 éves fiúra Pápa közelében.

A vádirat szerint az elkövető kapcsolatot tartott a volt élettársától született gyermekeivel, és  arról is tudott, hogy a nő barátnőjének fia többször is felügyel a gyermekeire. A férfi azt feltételezte, hogy az asszony és a tini között érzelmi kapcsolat áll fenn, ezért féltékenységből az egyik közösségi oldalon szidni kezdte a fiatalt, akivel személyesen sohasem találkozott.

Az ominózus napon a férfi a család lakóhelyén járt, amikor meglátta a kamasz motorkerékpárját a ház előtt. Ekkor előzetes bejelentés nélkül ittasan bement a házba, ahol a fiú a gyerekekkel tévézett a nappaliban. A férfi belekötött a fiatal fiúba, és ököllel verni kezdte. A fiú a kazánházba menekült a támadója elől, aki ott tovább bántalmazta, majd egy fejszét vett magához és annak élével ütött a fiú felé, aki szerencsésen elfordult az ütés elől és az utcára menekült.

A férfi oda is követte, próbálta utolérni, de a tini elfutott előle. Az elkövető ezek után dühében a fejszével nekiesett a kamasz motorjának, és mintegy 37 ezres kárt okozva megrongálta, majd egy közeli bozótosba lökte. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a támadóra, azzal, hogy a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is rendeljék el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik