Belföld

Mégsem megy börtönbe a férfi, aki úgy leütött egy kötekedő vendéget, hogy az pár nap múlva meghalt

Mégsem megy börtönbe az a férfi, akit három év börtönre ítéltek májusban azért, mert úgy megütött egy kötekedő vendéget az egyik zalai kocsmában, hogy az beverte a fejét, és pár nap múlva meghalt.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla ugyanis nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a sértetti közrehatást, és két év felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette a férfi büntetését.

A terhelt abban a presszóban volt a barátaival két és fél évvel ezelőtt, ahol a későbbi áldozata is italozott. A kora esti órákra az ittas állapotba került sértett hangoskodott és zavarta a kocsma vendégeit. Barátságukra hivatkozva ölelgetni kezdte a vádlottat, aki elzavarta.

A Pécsi Ítélőtábla tájékoztatása szerint az elhajtott férfi ekkor megpróbálta megütni a férfit, mire az visszaütött, de az ott tartózkodók szétválasztották őket. Az ittas vendég ezt követően megállt a lépcsősor tetején és tovább hangoskodott, mire a vádlott felállt az asztalától, odament hozzá és felszólította, hogy menjen haza, majd megütötte.

Az ismerőse azonban elvesztette az egyensúlyát és elesett, a feje pedig a kőpadlónak csapódott. A kiérkező mentők koponyatöréssel és egyéb sérülésekkel szállították kórházba a leütött férfit, ahol megműtötték, de néhány nap múlva meghalt. Az elkövető három év letöltendőt kapott elsőfokon halált okozó testi sértés miatt, de a védőjével együtt felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A táblabíróság két évre enyhítette az elkövető büntetését, de ennek végrehajtását, öt év próbaidőre felfüggesztette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik