Belföld

„Ki akartam próbálni, milyen érzés gyilkolni” – 14 évet kértek az anyját baltával agyonverő fiúra

Ugyeszseg.hu
Ugyeszseg.hu

Minősített emberölés és kifosztás miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt a 14 éves fiút, aki tavaly decemberben baltával verte agyon az anyját, miután rábízta a nevelését egy ismerősére.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 14 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést kértek a fiúra előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás miatt. A fiú maximum 15 évet kaphat ezért a bűncselekményért a fiatal kora miatt.

A vádirat szerint a fiú anyja Fülöpjakabra költözött tavaly nyáron a munkája miatt, ezért egy ismerősére bízta a 14 éves fia további nevelését.  A tini ezt nehezményezte, és végül tavaly novemberében az anyjához költözött Fülöpjakabra.

Az ominózus decemberi reggel a fiú kerékpárral indult el az anyjával otthonról, azonban már ekkor elhatározta, hogy aznap nem megy iskolába, hanem megöli a rövidesen hazatérő anyját. Miután a község központjában elváltak egymástól, a kamasz visszafordult.

ugyeszseg.hu

Hazatérve nem a megszokott helyen támasztotta le a bringáját, hanem az iskolatáskájával és a kabátjával együtt elrejtette az épület mögé. Ezután magához vett egy baltát és azzal a szoba sarkában elbújva várta a mit sem sejtve hazatérő anyját. Amikor a nő belépett a szobába, a fia váratlanul hátulról, és lesből rátámadt. Ököllel nekiesett, majd baltával kétszer is fejbe vágta.

Az asszony a bántalmazás következtében a földre zuhant és a helyszínen meghalt. Miután a fiú a bűncselekmény nyomait gondosan feltakarította, majd magához vette az anyja pénztárcáját és elutazott Sajókazára az apjához.

Az ügyész elmondta még, hogy a fiú beismerte a tettét, és azt mondta,  ki akarta próbálni azt, hogy milyen az ölés. A kamasz az elmeorvosi vizsgálat szerint beszámítható, és semmi olyan mentális betegségben nem szenved, ami korlátozta volna abban, hogy felismerje a cselekménye súlyát és következményeit.

Az ügyészség 14 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést kért rá minősített emberölés és kifosztás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik