Belföld

Ballagási bulin támadtak rendőrökre – hat rokont tartóztattak le, köztük a családfőt, nejét és fiát

Getty Images
Getty Images

Húszan támadtak az intézkedő rendőrökre néhány nappal ezelőtt egy borsodi ballagási bulin. A Debreceni Járásbíróság hat rokont tartóztatott le, köztük a családfőt, a nejét és a fiukat is.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy valamennyi gyanúsított tagadta a bűnösségét, és enyhébb kényszerintézkedésért fellebbeztek a védőikkel.

Az ügyész tájékoztatása szerint egy túlságosan hangos családi rendezvény miatt hívták ki a rendőröket. Megjelenésüket többen ellenségesen fogadták, ezért újabb bejelentésre már megerősített rendőri erőket küldtek a helyszínre.

Egy nő – többek bátorítása mellett – megragadta az egyik rendőr ruháját, rángatni kezdte és azt kiabálta, hogy “ide nem jöttök be”, miközben a férje a kaput belülről rugdosva fenyegette a rendőröket. Amikor a ház tulajdonosát akarták a rendőrök a szolgálati gépkocsihoz vinni, az ingatlan udvarán álló mintegy húszfős társaság különböző tárgyakat dobált feléjük; a társaság tagjai ezután elindultak, azt ordibálva, hogy “megdöglötök, megölünk benneteket!”.

A rendőrök könnygázzal tudták csak a támadókat távol tartani maguktól. Pár óra elteltével az egyik ittas férfi és három hozzátartozója autóval a rendőrkapitányság épületéhez ment, hogy az intézkedés miatt kérdőre vonja a rendőröket. A nyomozó ügyészség a rendőrökre támadó öt férfit és egy nőt gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni, csoportosan elkövetett erőszak miatt és indítványozta letartóztatásukat. A bíróság végzése nem végleges, mert a gyanúsítottak és védőik enyhébb kényszerintézkedédért fellebbeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik