170 millió forintot szán a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) munkatársai külföldi utaztatására, 30 millióval többet, az előző, szeptemberben lejáró szerződéshez képest – írja a Media1.
A nyertes vállalkozás feladatai közé tartozik majd az Európán belüli és kívüli hagyományos és fapados járatokra szóló repülőjegy mellett a transzfer, az autóbérlés, és a vízumügyintézés is, valamint – amennyiben szükséges – vasúti hálókocsi, hajó- vagy autóbuszjegy megrendelése, és még az esetleg elvesző poggyászok miatti kártérítés rendezése is.
A hirdetményben az MTVA kötelezettséget vállal arra, hogy a nyertes ajánlattevő az utazás és szállás megszervezésére a keretösszeg 70 százalékát biztosan elköltheti majd, a fennmaradó rész opcionális. Megjegyzik ugyanakkor tájékoztatásul azt is, hogy tavaly 63,5 milliót, tavaly előtt pedig 52 milliót költöttek el hasonló szolgáltatásokra – teszi hozzá a Media1, amely megjegyzi, mindez elenyésző összegnek tűnhet az MTVA működtetésére a 2024-es költségvetésben előirányzott 126,5 milliárd forinthoz viszonyítva, figyelemre méltó viszont, hogy az előző kétéves szerződéshez képest több mint 20 százalékkal megnövelik a tervezett külföldi utaztatások költségeit.
A közbeszerzésen 2019-ben és 2021-ben egyaránt a Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyert, egyedüliként pályázott ugyanis. Tavalyi pénzügyi beszámolója nincs, pedig a határidő már lejárt, de 2021-ben csaknem 3 milliárd forintos bevétel mellett 169 millió forint volt az adózott nyeresége.
Nemcsak az MTVA bízta utazásait a Maurira, hanem többek közt a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC), a Batthyány Lajos Alapítvány, valamint Orbán Viktor egyik kedvenc folyóirata, a European Conservative is.