Belföld

Győri polgármester: nem kellenek a Dunáról behozott, kétórás, szemetelő turisták

MTI / Krizsán Csaba
MTI / Krizsán Csaba

Győr vezetése és a Mahart nem tudott megegyezni abban, hogy a Dunán közlekedő turistahajók kiköthessenek a városban – írja szombati cikkében a Telex. A portál szerint a hajózási társaság megépítené a kikötőt, a győri fideszes polgármester azonban pénzt kérne, mondván a turista szemetel, és ez amúgy is üzleti vállalkozás.

Mint írják, egy éve adták át 30 milliárd forintból Gönyű mellett, a Duna és Mosoni-Duna összefolyásánál azt a torkolati műtárgyat, amely megtartja és megemeli Győr vízszintjét. Hajózsilip is épült ott. A Mahart szeretett volna szárnyashajós turistákat bevinni ezen keresztül Győrbe, hisz az alacsony vízállás miatt évtizedek óta nem tudtak bemenni, megfordulni és kikötni a megyeszékhelyen a közepes méretű hajók. Megfelelő kikötője azonban nem volt Győrnek, így a Mahart vezetése tárgyalásba kezdett a várossal. Erről Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere idén januárban egy helyi rádióinterjúban úgy beszélt: pénzt kérne a városnak, mert „a Dunáról behozott kétórás turisták sok szemetet hagynak a városban, majd továbbállnak”.

A polgármester szerint a Mahart illetékese erre úgy reagált, hogy ilyen kéréssel még nem is találkozott. Itt megmerevedtek az álláspontok, és azóta sem jutottak előbbre, nem kötöttek megállapodást, pedig a turistaszezon már elindult. Néhány hete Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője jelezte: a tavaly átadott gönyűi torkolati műtárgynál építenek egy nemzetközi hajók fogadására is alkalmas kikötőt,amelyet hamarosan átadnak.

A Telex szerint a helyzet úgy áll, hogy Bécs vagy Budapest felől érkezve a hajók kikötnek majd az új gönyűi kikötőnél, a turisták ott buszra szállnak, és elmennek Győrbe vagy Pannonhalmára. Spányik Gábor a portál kérdésére elmondta: a gönyűi új kikötő 80 százalékban már elkészült, átadása június végére várható, ezután a kikötő megkezdi a próbaüzemet.

Dézsi Csaba András polgármester a Telex kérdésére azt mondta: a labda a Mahart térfelén pattog. Többször tárgyaltak a társaság vezetőivel, és kölcsönös előnyökkel járó szerződést ajánlottak. A városvezető úgy látja, számára az a legfontosabb, hogy a győriek használhassák a vizeket, amellett, hogy a turizmusnak teret adjanak: ezt a kettőt kell összehangolni úgy, hogy

ne jussanak olyan külföldi nagyvárosok sorsára, amelyeket a nagy hajók elárasztanak, és ennek csak a hátrányait szenvedik el. Az, hogy a Mahart jön-e, vagy másik cég, még nem tudom. Az a hajózási társaság létesíthet kikötőt itt, amelyik tiszteletben tartja, hogy Győr tiszta, élhető város.

Kiemelt kép: Hajó távozik a Mosoni-Duna torkolati vízszint szabályzó létesítmény zsilipkamrájából a műtárgy átadóünnepsége napján Gönyű térségében 2022. június 23-án. MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik